Az uszadékfák titkai

Afrikában a fa nagy kincsnek számít. A visszavonuló dagály után ellepik a partot a helyiek, hogy begyűjtsék az óceán adományait. A nagyobb fadarabokat helyben szétfűrészelik és taligáikkal szállítják haza. A Szahara nomád szobrászai leginkább az illatos tuja gyökerére és az akáciára vadásznak. Az akácia (Acacia) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába a hüvelyesek (Fabales) rendjébe a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába és a mimózafélék (Mimosaceae) alcsaládjába tartozó nemzetség. Fája világos színű, azonban a tengervíz és a napsütés hatására nagyon gyorsan sötétbarna, szinte fekete színűvé válik. Alig különböztethető meg az ébentől. A tujafát már emberemlékezet óta használják füstölésre, áldozathozatal és más ceremóniák alkalmával. Nevét is a görög thero (áldoz, feláldoz) szóból eredeztetik. A nomád szobrászok gyökerét nemcsak egy életen át tartó aromás illata miatt, hanem gyönyörű rajzolatáért is használják előszeretettel. A csillogó fényes felületet viszont nem lakkozással hozzák létre. Egy rongydarabot tiszta szesszel itatnak át, ezt rácsavarják egy kavicsra, majd addig dörzsölik a fa felületét, amíg a kívánt fényes hatást el nem érik. Téglás István Rőt motívarc című munkája marokkói akáciából készült.